Túra - Kirándulás - Kerékpártúra - Vízitúra - Ingyenes szervezéssel

Reggel nem esett, csak...
De azért köszönöm a kitartást! Egyszer érdemes lenne jó időben is ellátogatni arrafelé.
Képek a galériában.

Szia!

Ha nem nagyon esik reggel, akkor megyek...

Még 1 infó: A 16.40-es buszt kellene elérnünk Bernecén, hogy emberi időben Budapestre érkezzünk. (17.55-kor van csatlakozás Szobon, a vonat 18.54-kor van a Nyugatiban) Utána van még egy 18.45-ös busz, de ahhoz csak 20.00-kor van csatlakozás és ez 9 után ér a Nyugatiba.

Valamint jelzem, hogy az Oszlai-árok korántsem lesz egyszerű terep (kb. IV. fokozat), főleg az ott található barlanghoz nehéz és veszélyes a lejutás. Tehát mindenki jöjjön ennek megfelelő cipőben illetve akinek szükséges, hozzon túrabotot is. (Ezt is az erdei iskolától tudtam meg.)

Kis szerencsével össze fogunk futni az erdei iskola biciklis csapatával, és ha van időnk/idejük, még több információt kaphatunk a tanösvényről. (Ők kerestek meg engem a túra kapcsán.)
Eddig 4-en megyünk + kutya, tehát még várok jelentkezéseket!!!

Nagyon jó, nagyon jó. :))

Array

Egy kis kedvcsináló:

Sisa Pista mesél ....

(1) No, atyómfijai, hagy mutatkozok maa be. Sisa Pista a becsületes nevem, de amúgy meg rendesen Benkó Istvónnak hínak. Negyvehhatba születtem Zsunyba, ahun öregápóm intéző vót. Tisztességes ember vót az öreg éttibe is hóttaaba is, oszt aki móst mer szónyi rúla , hót annak vélem gyüllik meg a baja.

(2) Beszéték felűlem a népek mindég, hogy aszongya bór attak vóna tú rajtam kétnapos koromba, mer nem lesz belüllem igaz ember se így, se úgy. No, inő egy csúfsógot beszétek.
Peg én vilóg éttembe énivaló gyerek vóttam. Még az óllam se pelyhedzett, miko ecce kilestem, hogy az apóm bőrcsizmója ippeg ojjan furma, mind a harangszíj. Főleg, minek utánna fölhasogattam a szórót az bicskómmal. No, ippeg csak egy kicsinség. Meg is vette tüllem a harangozó harminc pengő forinté, többé, mind amit csizma koróba kóstaat az a bőr. De hijóba, csak összeszidott miatta engemet az apóm.

(3) A betűvetést hamar kitanútam, oszt az apóm elszegőttetett bojtórnak a keresztapómho, avvót a zilinyi juhósz, hót hagy tanujjak ekkis embersíget. De ojjan dógok törtíntek velem, hogy nocsak. Tizenöt vótam, a tekintetes ur má a nyakamba akart varrni mindenféle jószógot, hogy aszondgya azoknak énvégettem kelt lóba. Gyönge legín léttemre bevittek a törvíny elé a szígyentelenek, oszt nem ótallottak engem az lóbamnól fogva föllógatnyi meg megkínoznyi, csak valljam be, hogy bünös vagyok. Node, abbú nem ettek. Bezony megis igértem annak a pandurnak, aki ojjan cudarú elbónt velem akkó, hogy attú a naptú fogva nyugodt ólma nem lesz, mer én bezony nemcsak hóromíziglen verem azt őrajta le!

(4) Ez a csúf história még véget se ért, lett hejibe mósik. Nyóccózhetvenegybe Szentivónonn vótam szómadó, egy üvvédné, vajmi Szudy nevezetűné. Megen hírbe hoztak valaminő berbéccsel, oszt ennek má nemcsak verés, de egy tejjes esztendő tömlöc lett a vége.
Odabe bezon nem sok vigassógra vót gondom, de mikó má megen a szabadok kenyerit ettem, a tréfós kedvem is visszagyütt. Vót eccer, hogy édesanyómék elmentek a vósórba. Oda is azé, mer szépenn meghízott a tehenkénk, oszt jó órér megvette a gyarmatyi csordós. Haa ahogy ballagtak hazafele, oszt a tarisznyójukot csak úgy melengette a sok jó karajcór, én eccer csak elejbük toppantam egy ficfa mögü. De nem óm mind émmagam, hanem ólca őtözetbe: betyórmaskaróbn, veresre suvickolt orcóval, cikornyós bajuszval, ahogy kell. Hogy aszongya kajátottam pézt vagy életet. Apómék igen megrémütek, oszt édessapóm monta hogy legyen akkó inkóbb péz, mer abbú most sok is van, de bezony életük csak egy. Képzejjétek el, gyerekek, a sajót szülőmék nem ismertek meg, ojjan igen elmaskíroztam magamot! Hát ebbü tuttam, hogy ez csak jó megélhetés lehet. Így lettem hót betyór.

(5) Nehogy asziggyétek, hogy gazember vótam. Percig se! Rabónyi eccer se rabótam. Én csak vómot szettem, azt is csak a módosabbaktú. A szegínyeknek, iszen magam is az vótam, nem kellett tűlem fényi, el is lóttak engem mindnfíle jóval: füstőtt szalonnóval, ídes pityókóval, illatos kenyerkével.

(6) Vót aam ojjan is, hogy temírdek sok aranyat szettem vómba. De ojjan temírdeket, hogy annyi még a kalendáriomba sincs. Haa gondókottam erőssen, hova lehetne aztat tennyi, de biztonsógossan. Hogy aztat csak én tanájjam meg. Vót a Dedra bírc tetejin egy szíp szaa tőgyfa, nohát annak tövibe óstam el a kintcset. Tejjes hódvilóg vót azon az éjjelen, appeg rossz szerencse, aszmongyók. Bezony az, merhogy engem megen tömlöcbe zórtak, oszt mire kikerütem, az én szíp tőgyfómat kivógtók, aszt hijába kerestem, sose leltem rója a kincsre. Talón még ma is ehun rejtődzik a hegyódalban.

(7) Beszéték rúlam, hogy nem fog rajtam a puskagolóbis, meg hogy mikó a nyomomba vannak az fogmegek, a főd megnyílik elejbem oszt befed a szemik elü, de hogy ez igaz-e, aztat én nem fogom memmondani nektek, gyerekek. Aztat nem kötöm a zorrotokra. Az a Sisa Pista titka.

(8) Megtréfótam én a pandurokot sokszor. Mikó maa nagyonn a sarkomba vótak, erre a Zoszlai-órok fele vettem az irónt, mivelhogy itt huzódott Hunt meg Nógród vórmegye hatóra. No, oszt mikó a huntiak kergettek, Nógródba szöktem, ahova maa őkelmék nem gyühettek utónnam; mikó meg a nógródiak zargattak, akkó meg ippeg vica verza.

(9) Engem meg egy fehírnép Nagyorosziból tréfót meg eccer. Ojjan szép, kerek-pirospozsgós orcójú, fínyes-barna hajú jóny vót, hét falu legínye forgott utónna. Én is pitvarkodtam nólla, még a rejtekhelyemet is megmutattam neki. Hej, bór ne tattem vóna! Egy éccaka utónnam lopódzott a bóllóngba, oszt meglótta, mikó én meg a komóim egy pandurt agyusztótunk. Erre megijjedt, oszt uccu neki hazaszalatt. Nem tett lakatot a szójóra, eszt ez eggyet nem lehet eltagadni tűle. A csendőröknek se kellett több, lesbe aatak a hózuknó, oszt mikó a komóimmal lekközelebb hóztűznézőbe mentünk, rajtunk ütöttek. Vasba verve zsuppoltak minket Gyarmatra a tömlöcbe. Minket se ejtettek azé a fejünkre, hát éccaka megszöktünk, de új rejteket kellett keresnünk. Hát kellett ez nekem, a betyár mindenit?!

(10) De nem is vót nékem szerencsém a fehírnéppel sohase. Eccer karócsony este jórt az idő, haa a bojnyíkokval besirütünk a bacsa tanyójóra - csak kijór az embernek az ünneplís, ha gazember is, igaz-e, gyerekek? Maa a juhósz, meg a felesíge nem vótak othonn, csak az eladó jónyok. Igen-igen szemrevaló menyecske, ha mondom. Evvót a Bözsi. Jó szóval fogadott bennünköt, meg is kértük őtet, ugyan adna elő a lódafijábú ekkis bort. No, aszondgya, onnat ugyan nem, merhogy ők a szöllő levit a pincébe tartjók. Oszt vette a demizsonyt, indút a boré. Igne sokaa elmaratt, utónnaküttem az egyik bojnyíkot. Haa, maa ketten vótak oda, vissza meg csak nemigen akartak gyünni. A mósik bojnyíkot is elküttem utónnuk. Úgy törtínt megen mind elébb: maa hórmójuk hűtt helye ósított a pitarba. De maa most magam indútam a pincébe, hogy a végire jórok a dolognak. Laadde, hajszaa híja vót, hogy magam is rajta nem vesztettem. Mer a Bözsi odale csak arra ócsingózott, hogy bedugjam a fejem a pinceajtón, oszt maa sútott is az apja baltójóval lefele. Csak a fejem bubjót érte, de a hajam meg a fejem büre bónta, nem úgy a komáim: odelett a fejik is, éttük is szegínyeknek.
No, hót nekem se kellett mondanyi, hogy kívü tógassabb, uccu neki mentetteó az irhám.
De meg kell vajjam, megtetszett a Bözsi. Hej, gondótam, ippeg ijjen bótor menyecske való nekem. Mikó beforrt az üstököm, jónykérőbe meneltem a bacsóho, oda is attók a jónyt. Megvót a lagzi rövidessen, haza is vittem az új asszonyt. Este csak odatartom a kobakom a Bözsi ölibe, hogy aszondgya: nédd-a Bözsi mi mószik a hajamba, tón csak nem serke?
Lesi a Bözsi, lesi, oszt megleli a sebet, kérdi is, mi az. Oszt mondom neki, bezon te csaptó oda a baltóval, emlékszel-e? No, cudarú megijett. Attú maa csak a szabadúlóst kereste. Egyik nap menek haza, nízem, hun lehet ez e Bözsi? Lótom, ott óll a kútnaa. Itt a Betyór-kútnaa vót ez. Közellébb menek, haa az csak egy bóbu, róaggatva a gunyója a Bözsinek. Az asszony meg sehun.
Fel a lovam hóttóra, repü Fecske, montam neki - haa repűt is, mind a szélvész! Az erdő irónyóba iparkottam, az a bujkóllósra alkalmatos hely, ki tudhatnaa asztat nólam jobbann? Haa a sűrejibe elejbem zörög egy szekír, rajt teknők nagy halomba. Kérdem a bacsit a bakonn, nem lótta-e Bözsit. De bezony az tagadja erőssen. Le is kapkottam a teknőköt egymós utónn, ippeg hogy csak az utósó nem, amellik ojjan kicsiny vót, hogy egy csecsemőnek se adott vóna rejteket, de egyik alatt se leltem a felesígem. Hogy asztón ippeg azalatt lett vóna, aszt csak a Teremtő tudja - magam csak azt, hogy sohase lóttam a Bözsit többet.