44.197.114.92
tavasz
aedc77
105325
e4f3d1
dizajn/fejleckepek/hatter_20210322095002_tavasz.jpg
0
26
nincs
program

Túra - Kirándulás - Kerékpártúra - Vízitúra - Ingyenes szervezéssel

Ha van Gedeon nevű ismerősöd, hívd fel és kívánj boldog névnapot!

Ez egy befejeződött túra! El ne indulj rá!
2016.09.06 - Kék Túra napkelettől napnyugatig 1. rész

Több, mint 10 éve fejeztem be az OKT első teljesítését, így aztán elhatároztam, hogy újrakezdem a nagy kék vándorlást. Ezúttal nem össze-vissza fogok menni, hanem keleti irányból nyugat felé folyamatosan, tehát az útvonal megszakítása után ugyanott fogom kezdeni a következő túrát. A kék út lépésről lépésre történő végigjárása mellett az is célom, hogy Budapesttől távolabb az útvonaltól akár nagyobb távolságra eső érdekességeket, Budapest közelében pedig a jelzés körzetében lévő, de a kék által nem érintett helyeket is meglátogassuk. Remélem a fentiek sok természetkedvelő, túrázó ember figyelmét felkeltik és többen csatlakoznak hozzám ebben a nagy kalandban. „Indulj el egy úton...”

Túravezető:
Márton
Indulás:
2016.09.06 06.00 (kedd)
Érkezés:
2016.09.10 (szombat)
Tájegység:
Zempléni-hegység
Táv:
141 km
Szintemelkedés:
4800 m
Hosszú vagy több napon át tartó, megterhelő túrasok-sok erős emelkedő-lejtő, vagy közepes emelkedőkkel tarkított, ám nagyon rossz útviszonyokTöbb napos (ha ezt jelölöd, lejjebb töltsd ki az éjszakák számát!)Csak nappali túratömegközlekedéssel
Túra érint OKT szakasztZemplén 700-as csúcsai
Túra doc Túra nyomtatható változata Túra kalória égetés
Teljes útiköltség:
11000 Ft
Teljes szállásköltség:
15000 Ft
Összes egyéb költség:
1500 Ft
A költségekről:
Az útiköltségbe bele van számítva a szlovákiai utazás költsége, erre azonban legalább 5-6 € szükséges, váltani nem igazán lesz mód. Az étkezés a fenti árakban nincsen benne.
Mindenkit szívesen várunk, de kik azok, akikre főként számítunk?
Bárki, aki tud 5 napon keresztül folyamatosan gyalogolni.
Találkozóhely (illetve indulással kapcsolatos egyéb infók):
Keleti pályaudvar, nemzetközi pénztár (6. vágány mellett)
Jelentkezés:
Jelentkezés szeptember 2. péntekig a taban85@gmail.com e-mail címen vagy a +36 20 211-5107-es mobilszámon, SMS-ben. (Szeptember 1-jén nulla órától 5-én hajnalig Délvidéken leszek, ott nagyon drága a magyar telefon, ezért kérek SMS jelentkezést.) Visszajelzést mindenkinek küldök. Ha valami sürgős egyeztetni való akad, akkor jelentkezni is fogok. A jelentkezésen kívül azt kérem jelezni, ha valaki kocsival tudna jönni.
Jelentkezési határidő:
2016. 9. 2.
A program rövid leírása:
1. nap: Utazás a Rákóczi IC-vel Kassára, majd onnan személyvonattal Kalsára
(Bp. Keleti ind.: 6.30, Kassa érk.: 9.59, Kassa ind.: 10.06, Kalsa érk.: 10.46. Ha Kassán lekéssük a csatlakozást, akkor 10.50-kor van busz Kalsára. Utazási költség Kassáig oda-vissza 6.300 Ft, Kassától Kalsáig max. 2 €)
Útvonal: Kalsa vmh. - Markó-patak völgye – Izra-tó – Kis-Izra-tó – Kopaszka vh. – Károlyi-kilátó – Nagy-Milic – Nyerges-hegy – Oláh-rét – Polyáska – Drahosi-rét – Nagy-Hrabó – Hollóháza.
Táv: 23 km Szint: 1000 m OKT: - Teljes csomaggal kell túrázni.
Este utazás Hollóházáról Pálházára busszal (Hollóháza, avt..: 20.25, Pálháza, avt. érk.: 20.47 – utazási költség: 310 Ft), szállás Pálházán.

2. nap: Utazás busszal Hollóházára (Pálháza, avt. ind.: 6.05, Hollóháza, avt. érk.: 6.32 – utazási költség: 310 Ft)
Útvonal: Hollóháza – Dög-tér – Kelemen-bérc – Bodó-rét – Hajagos – Nagy-Milic – Károlyi-kilátó – Kakas-bérc – Csataréti eh. – Perecse-bükk – Sólyom-kő – Tolvaj-hegy – Vaskapu – Csata-réti eh. – Senyánszki-rét – Vár-f. – Füzéri vár – Füzér – Akasztó-hegyi pihenő – Füzérkomlós – régi vasút nyomvonala – Nagybózsva. (Vacsoralehetőség a Kőbérc Panzióban.)
Táv: 33 km Szint: 1050 m OKT: Hollóháza – Nagybózsva Egy napos csomaggal lehet túrázni.
Este utazás Nagybózsváról Pálházára busszal (Nagybózsva, avt. ind.: 20.41, Pálháza, avt. érk.: 20.47 – utazási költség: 250 Ft), szállás Pálházán.

3. nap: Utazás busszal Nagybózsvára (Pálháza, avt. ind.: 5.00, Nagybózsva, avt. érk.: 5.06 – utazási költség: 250 Ft) Túra a kéken Nagybózsvától Kishuta vm-ig, majd utazás busszal Pálházán át Telkibányára (Kishuta, kőkapui elág. ind.: 6.01, Pálháza, avt. érk: 6.06, Pálháza, avt. ind.: 6.45, Telkibánya, posta érk.: 7.10 – utazási költség: 560 Ft)
Útvonal: Telkibánya – Potácsház – Pálos kolostorrom – Kis-Bükki-völgy – Hatvanas-nyereg – Magas-Tér-hegy – Reszelt-bérc – Hemzső-bérc – Holló-kő – Bohó-hegy – Hosszú-kő-gerinc – Szarvaskői út – Harasztos – Határ-völgy – Dérföldi-forrás – Rostalló vá. – kisvonattal Kishuta vm-ig – Kishuta – Nagyhuta – Hollós-völgy – Aranyoska – Vágáshuta.
Táv: 33 km Szint: 1000 m OKT: Nagybózsva – Vágáshuta Egy napos csomaggal lehet túrázni, este a csomagszállításról gondokodunk. Szállás Vágáshután.

4. nap: Utazás busszal Sárospatakig (Vágáshuta, ford. ind.: 6.01, S.újhely, Kossuth u. 33. érk.: 6.36, S.újhely, Kossuth u. 33. ind.: 6.40, Sárospatak, Kazinczy u. érk.: 6.57 – utazási költség: 715 Ft)
Útvonal: Sárospatak – Malomkő tanösvény (Nagy-Bot-kő – Benkó-kút – Forró-kút – Király-hegy – Ciróka-tető – Ciróka-nyak – Megyer-hegy – Megyer-hegyi tengerszem) – Kalajka-völgy – Kecske-rágó – Vitányitanya – Hosszú-hágó – Tízöles út – Nyúl-kút – Deák-kút – Gyökér-völgy – Cseréptó – Kis-Hallgató – Fekete-rét – Fekete-hegyi kilátó – Hármas-h. – Hárs-bérc – Kispart – Vágáshuta.
Táv: 30 km Szint: 850 m OKT: - Egy napos csomaggal lehet túrázni. Szállás Vágáshután.

5. nap:
Útvonal: Vágáshuta – Cseréptói-forrás – Mocsári-rét – Som-hegy – Fehér-patak völgye – Körtéfa-nyereg – Vörös-nyereg – Fejedelem-forrás – Sífutó út – Kalandpark – Magas-hegy – Vörös-nyereg – Nagy-nyugodó – Cholnoky-gejzírkúp – Szár-hegy – Magyar Kálvária – Zsólyomka-völgy – Sátoraljaújhely – Tótújhely vá.
Táv: 22 km Szint: 900 m OKT: Vágáshuta – Nagy-nyugodó Teljes csomaggal kell túrázni.
Délután utazás vonattal Tótújhelyről Kassára, ott rövid városnézés, majd a Rákóczi IC-vel utazás haza. (Tótújhely ind.: 14.43, Kassa érk.: 15.54, Kassa ind.: 18.02, Bp. Keleti érk.: 21.30 – utazási költség Tótújhelytől Kassáig: 3,35 €)

A túra legalább 2 autó esetén autós utazással is teljesíthető.

Szükséges felszerelés: személyi igazolvány (a határátlépéshez), bejáratott bakancs, esőkabát, kötszer, személyes gyógyszerek, több váltás ruha (melegebb is), első napra hideg élelem + min. 2 liter víz
2016-09-06in1660274
gombazo.hu
Arte Tenebrarum Könyvkiadó trükkjei