3.145.151.141
tavasz
aedc77
105325
e4f3d1
dizajn/fejleckepek/hatter_20210322095002_tavasz.jpg
0
23
nincs
program

Túra - Kirándulás - Kerékpártúra - Vízitúra - Ingyenes szervezéssel

Ha van Konrád, Tivadar nevű ismerősöd, hívd fel és kívánj boldog névnapot!

Ez egy befejeződött túra! El ne indulj rá!
2016.10.12 - Kéktúra napkelettől napnyugatig 2. rész

Több, mint 10 éve fejeztem be az OKT első teljesítését, így aztán elhatároztam, hogy újrakezdem a nagy kék vándorlást. Ezúttal nem össze-vissza fogok menni, hanem keleti irányból nyugat felé folyamatosan, tehát az útvonal megszakítása után ugyanott fogom kezdeni a következő túrát. A kék út lépésről lépésre történő végigjárása mellett az is célom, hogy Budapesttől távolabb az útvonaltól akár nagyobb távolságra eső érdekességeket, Budapest közelében pedig a jelzés körzetében lévő, de a kék által nem érintett helyeket is meglátogassuk. Remélem a fentiek sok természetkedvelő, túrázó ember figyelmét felkeltik és többen csatlakoznak hozzám ebben a nagy kalandban. „Indulj el egy úton...”

Túravezető:
Márton
Indulás:
2016.10.12 05.45 (szerda)
Érkezés:
2016.10.17 (hétfő)
Tájegység:
Zempléni-hegység
Táv:
135 km
Szintemelkedés:
4500 m
Középhosszú túra (15-35 Km)sok-sok erős emelkedő-lejtő, vagy közepes emelkedőkkel tarkított, ám nagyon rossz útviszonyokTöbb napos (ha ezt jelölöd, lejjebb töltsd ki az éjszakák számát!)Csak nappali túratömegközlekedéssel
Túra érint OKT szakaszt10 megye 100 nevezetességeZemplén 700-as csúcsai
Túra doc Túra nyomtatható változata Túra kalória égetés
Teljes útiköltség:
12300 Ft
Teljes szállásköltség:
11000 Ft
Összes egyéb költség:
5900 Ft
A költségekről:
Az útiköltség teljes árú jegyre vonatkozik, egyéb költségek: Kazinczy és Magyar Nyelv Múzeuma, a füzéri, regéci és boldogkői várak belépői, illetve libegőzés a Magas-hegyen.
Mindenkit szívesen várunk, de kik azok, akikre főként számítunk?
Bárki, aki bírja...
Találkozóhely (illetve indulással kapcsolatos egyéb infók):
Budapest - Keleti pályaudvar, pénztárterem
Jelentkezés:
Jelentkezés 2016. október 7. péntek déli 12 óráig a +36 20 211-5107-es mobilszámon vagy a taban85@gmail.com e-mail címen.
Jelentkezési határidő:
2016.10.7.
A program rövid leírása:
1. nap: Utazás a Sátoraljaújhelyre, a Kazinczy Múzeum megtekintése, majd utazás tovább Széphalomba, ahol a Magyar Nyelv Múzeumában teszünk látogatást. Délután busszal elutazunk Füzérbe és megnézzük a teljesen felújított Füzéri várat. Este utazás Vágáshutára.
Táv: 4 km Szint: 180 m OKT: - Teljes csomaggal megyünk egész nap.
Szállás Vágáshután, az önkormányzat vendégházában.

2. nap: Vágáshuta – Kispart – Hárs-bérc – Hármas-hegy – Fekete-hegy – Ritka-hegy – Jancsi-f. – Brezsina – Rudabányácska – Hármas-kúti-völgy – Fejedelem-forrás – Zempléni Kalandpark (libegőzés) – Magas-hegy – Vörös-nyereg – Kecske-hát – Nagy-nyugodó – Fekete-hegy – Vióka – Sátor-hegy – Popelyás – Várhegy – Május-kút – Sátoraljaújhely, Kossuth th.
Táv: 25 km Szint: 1250 m OKT: - Teljes csomaggal túrázunk.
Szállás a Kossuth Fogadóban, Sátoraljaújhelyen.

3. nap: Sátoraljaújhely, Kossuth th. – Szent Antal-kút – Nagy-nyugodó – Bányi-nyereg – Csonka-kút – Rákóczi-fa – Rókás-kút – Cirkálótanya – Kádas-f. – Makkoshotyka, Vadászati Múzeum – Cifra-kút – Matisz-rét – Közép-bérc – Komlóska – Bánya-f. – Pusztavár – Tellér tanö. – Komlóska.
Táv: 30 km Szint: 1170 m OKT: Nagy-nyugodó – Matisz-rét Teljes csomaggal túrázunk.
Szállás Komlóskán, az önkormányzat vendégházában.

4. nap: Komlóska –Szkalka-szikla – Komlóska – Alsó-Püdinka – Kenyeres-domb – Disznó-rét – Matisz-rét – Zsidó-rét – Kecske-hát – Eszkála eh. – Gerendás-rét – Cselliszka-rét – Kerek-kő – Mlaka-rét – Sólyom-bérc – Nagy-Pockála – Kis-Királyos – Cser-kő – Pálos kolostorrom – Óhuta.
Táv: 31 km Szint: 800 m OKT: Matisz-rét – Mlaka-rét Teljes csomaggal túrázunk.
Szállás Óhután, az önkormányzat vendégházában.

5. nap: Óhuta – Középhuta – Kis-Pockála – Mlaka-rét – István-kút – Nagy-Péter-mennykő – Pengő-kő – Tokár-tető – Bekecs-kert – Nagy-Bekecs – Torintás – Regéc – Regéci vár – Mogyoróska.
Táv: 27 km Szint: 940 m OKT: Mlaka-rét - Mogyoróska Teljes csomaggal túrázunk.
Szállás Fonyban, magánszálláson.

6. nap: Mogyoróska – Bónyi-kút – Arka-patak völgye – Arka – Boldogkőváralja – Boldogkő vára – Boldogkőváralja – Boldogkőújfalu – Kőtenger – Boldogkőújfalu.
Táv: 18 km Szint: 180 m OKT: Mogyoróska – B.kőváralja Teljes csomaggal túrázunk.
Hazautazás Boldogkőújfaluból Forró-Encs vasútállomáson át Bp-re. (Érk.: 18.30 – Keleti pu.)

Szükséges felszerelés: bejáratott (vízálló) bakancs, esőkabát, kötszer, személyes gyógyszerek, több váltás ruha (melegebb is), elegendő hideg élelem + min. 2 liter víz.
2016-10-12in1661821
gombazo.hu
Arte Tenebrarum Könyvkiadó trükkjei