44.222.134.250
tavasz
aedc77
105325
e4f3d1
dizajn/fejleckepek/hatter_20210322095002_tavasz.jpg
0
1
nincs
elso_alkalommal_vagy

Túra - Kirándulás - Kerékpártúra - Vízitúra - Ingyenes szervezéssel

Ha van Miksa nevű ismerősöd, hívd fel és kívánj boldog névnapot!

Először jársz itt?

Ha igen, elmeséljük miről is van szó!

Mindenekelőtt a legfontosabb! Bár sokan vagyunk, sokszor járunk együtt túrázni, mindig szívesen látjuk az újonnan, első alkalommal velünk tartókat, hiszen valamikor mindannyian voltunk "újak"! Az tehát ne tartson vissza, hogy senkit sem ismersz: ha van kedved túrázni, gyere! Meglátod, jól fogod magad érezni!



Valamikor réges-rég - úgy 2005 táján - néhány ember, aki szeretett túrázni, túrát vezetni, azon kesergett, hogy vagy nincs elég érdeklődő a túráikra, vagy túl későn tudják meg az érdeklődők az információkat, de mindenképp hiányzik a párbeszéd. Mivel ekkor már adott volt az Internet, összedugták a fejüket és úgy döntöttek létrehoznak egy igazán nyitott, non-profit túraportált, amelynek segítségével végre összetalálkozhatnak a túrázni vágyók azokkal, akik szívesen elvezetnék őket szebbnél szebb helyekre, akik leszerveznék az odautat, stb.

Ez eddig a mese. Rég volt, szép volt, tán igaz sem volt!

A túraportál azonban megszületett: épp most olvasod a bemutatkozását. A Sétafika mostanra rengeteg túrázó, túravezető ötleteivel gazdagodva, bővülve egyre inkább beváltja a hozzá fűzött reményeket. Itt sohasem unatkozhatsz! Ha nincs hétvégére programod, akkor csak felnézel a Túraprogramokhoz és máris a bőség zavarába kerülsz!

Pillanatnyilag 83 túravezető (egykori és mai) túraajánlata lelhető fel nálunk!

Miért is szép mindez? Azért, mert az itt meghirdetett túrák bármelyikén részt vehetsz! Itt minden túra nyílt és önköltségű. A túrák vezetéséért a túravezetők nem kérnek tiszteletdíjat, csupán maguk és mások öröméért szervezik túráikat. Ha tehát velünk akarsz tartani, csak azok a költségek terhelnek, amelyek kikerülhetetlenek: szállás, utazás, élelem, belépők.

A túrák elvisznek Magyarország és a környező országok legszebb helyeire, igen sokszor olyan helyekre, amelyekről létezéséről még csak sejtésed sem volt. Az itt túrázók az első perctől megszokták, hogy mindig jönnek velünk új arcok, így Te sem fogsz kilógni a sorból: bátran velünk tarthatsz! A Csapat befogadó, mindenkinek örülünk, legyél először velünk túrázó vagy régi bútordarab.

Ha kérdésed van bármivel kapcsolatban és nem találod a "Gyakori kérdések" közt, felteheted a kérdést bátran a Fórumon. Ez a Fórum él, kommunikál. Rengetegen írnak bele, s nagyságrendekkel többen olvasgatják. Ne félj tőle! Érted, értünk van!

Regisztrálni nem kötelező a weboldalra, ám ha regisztrálsz, sok kiegészítő lehetőséggel is élhetsz: használhatod a csetet, véleményezheted a túrafotókat, túra után saját felvételeidet is megoszthatod a többiekkel, közvetlen üzenetet küldhetsz és még sorolhatnánk a bónusz lehetőségeket. Bejelentkezve az oldalra segíthetsz jobbá tenni ötleteiddel a közös felületet a "Hibalista/Ötletbörze" menüpont alatt. Ezt például sokan használják, hiszen így nem vesznek el a kiagyalt ötletek, ha van rá mód, előbb-utóbb a rendszergazda beépíti az oldalba: ennek köszönhetően lett olyan dinamikus, jól használható az oldal, amilyen.

Képgalériánkban 168144 kép közül nézegetheted a neked tetszőt! Magyarország egyik vagy talán a legnagyobb túrafotó albuma ez, ahova rengetegen teszik fel a túrák emlékét őrző fotóikat. A fotókról véleményt mondhatsz, ha nagyon tetszik akkor pontozhatod is őket.

Az oldal használata elég egyszerű, annak ellenére, hogy számtalan funkcióval bír. Ám ha valahol elakadsz, valamit nem értesz, akkor segít a közösség: a fórumon, a cseten. Ha végképp nincs megoldás, akkor írhatsz az Adminnak és amint ideje engedi, megpróbál segíteni.

A sok-sok lehetőség mellett azonban a lényeg továbbra is a túrázás. A hangsúly a gyalog-, kerékpár- és vízitúrákon van! Nézz körül, aztán ha sikerült elszánni magad, gyere velünk ki a szabadba!

Csapatunkban minden korcsoport képviselteti magát! Vannak köztünk gyerekek, ifjak, felnőttek és korosabb túratársak is. Mivel a túrák leírásából egyértelműen kitűnik, hogy mekkora távra lehet számítani, mennyire nehéz terepre, nagyjából fel tudja mérni az ember, mire mehet el. Ha bizonytalan vagy, keresd meg az adott túra vezetőjét és biztosan segíteni fog neked! A túravezetők elérhetőségeit az "Elérhetőségeink"-nél találod.

Olvasgass, nézegess tehát minket, ám az igazi az, amikor egyszercsak bakancsot húzol vagy a nyeregbe pattansz, netán evezőt fogsz és ott vagy velünk! Személyesen majd mindent megbeszélünk!

gombazo.hu
Arte Tenebrarum Könyvkiadó trükkjei