Túra - Kirándulás - Kerékpártúra - Vízitúra - Ingyenes szervezéssel
Ha van Júlia, Rita nevű ismerősöd, hívd fel és kívánj boldog névnapot!
Dr. Lada | 2011.02.15 19:27 | [Válasz erre]#95 |
Dorka valamit félreértettél, bár Lapi már leírta azért én is megteszem.
Mivel helyben nincs közért, sikerült egy boltost találnom aki el is hozná a szálláshoz a cuccot, persze nem biztos, hogy minden van amit mi szeretnénk, ez egy kis bolt, nem tesco, a kérése az, hogy minimum 1,5 héttel előtte adjuk le a rendelést, mert gondolom az átlag forgalmán kívül ennyivel rendel többet, Azért kellene egy lista amit még márc 1-ig lehet kicsit módosítani, hogy tudjak vele egyeztetni mi az amit tud adni, és mennyiért. Nem szeretném sem azt, hogy mikor leadom a végleges rendelést derüljön ki, hogy pl xy márkájú x terméket nem tud hozni, és akkor nagyot néz az akinek reggel nem jön meg a kajája és éhen marad. A másik ami miatt fontos lenne tudni, mert ahogy megvan a lista felhívom, elmondom miből mennyit szeretnénk nagyjából és akkor tudok tőle árat kérni, hogy lássuk nem-e túl drága.
Az árakat előre nem tudom megkérdezni, mert nem tudom kinek mire van szüksége, az meg kicsit sokba kerülne, ha az egész készletének árait lediktálná.:-))))

Válasz: #90 (Fdorka)
Fdorka | 2011.02.15 14:21 | [Válasz erre]#90 |
Lada - mit tervezel közösen megvenni/beszerezni és mit kell vinni egyénileg?
Külön fogod a 25 ember fejenként 20 deka parizerjét stb felvágottját mindenkinek elszámolni? Előre is gratulálok hozzá...
Tea: inkább fekete. és f...gom sincs hány gramm/nap. Egy túrára kb. 3 l innivalót szokott magával vinni + még amit otthon megiszik. Citromlével nemigen élünk.
Kenyér: 1 kg/3 nap.
Felvágott kb. 0,5 kg/3 nap (attól függ, hogy vmi kóbi (paprikáskóbit nem eszi) /sonka/párizsi - a kolbász/szalámifélék kiadósabbak, abból súlyra vmivel kevesebb kell.
Zőccség és vmi sajt (25 dkg/3 nap?).
+tej +kakaó az is jöhet - a kapacitása napi kb. 0,5 l

Válasz: #88 (Dr. Lada)
Dr. Lada | 2011.02.15 00:47 | [Válasz erre]#88 |
A legfontosabb a lenti vásárlólisták lennének, hogy tudjak árakról beszélni.
Közösen cukrot, tésztát, bacont, valami szószt, rízst, császármorzsát, meg akkor lent túrót veszünk, így akkor lehet túrós tészta baconnal ( Lapiba ez utóbbit nem erőltetjük:-))), ezeket nagyjából lehet látni mennyi kell, cukorból, tésztából veszek többet, ami megmarad azt én fizetem és hazahozom, itthon is elfogy.
A teát lenne jó, ha mindenki beírná fekete, vagy zöld és, hogy kb naponta mennyire lenne szüksége ( reggelihez, túrára), persze ezen lehet majd variálni ott lent is, csak nagyjából látszódjon mennyi teafűre, cukorra, citromlére van szükség.
Esetleg a teát külön is vehetjük a közös kajapénztől, mert lehet sokan reggelre tejet vesznek, túrára meg üdítőt hoznak akkor ők ne fizessék ezt is. Így akkor ezt csak azok fizetik akik fogyasztják is.:-)))

Válasz: #82 (PGábor)
Pgábor | 2011.02.14 20:31 | [Válasz erre]#82 |
Beszéltük, hogy lesznek amiket közösen szerzünk, be ezeket pontosítjuk? Ennyivel is könnyebb legyen az életed, amikor összírod, hogy hány kockacukrot is kell rendelni
Válasz: #76 (Dr. Lada)
Dr. Lada | 2011.02.11 20:47 | [Válasz erre]#76 |
Hőhő! Lapi mit szólnál, ha a szállás kapujában nyitnék egy boltot, amiben szinte minden van, még akár túró is a tésztához? :-)))))))
Ma sikerült megoldanom egy kicsit távolabbi bolttal, hogy házhoz szállítanák a cuccot, persze azt még nem tudom, hogy árban ez mennyi lenne, de szerintem ott sem sokkal drágább a dolog, mint egy multinál, és így minden reggelre lenne friss pékárunk, meg romlandó dolgokat nem kellene levinni:-))))) és még autóznunk sem kellene reggel eme dolgokért. A lényeg, hogy előre másfél héttel le kell adnom a rendelést ADDIG MINDENKI GONDOLJA ÁT MIT SZERETNE OTT MEGVENNI, ÉS JELEZZE ITT A FÓRUMON! Én meg összesítem és leadom majd a rendelést.
A bevásárló cetlijét mindenki a jövő héten írja ide fel, és akkor rákérdezek minden extra megoldható-e és árban kb mire számítsunk. Persze a végleges listát mindenki variálhatja március 2.-ig, csak azokra a módosításokra már nem tudok árat kérdezni, meg, hogy biztos lesz-e.
Persze ami nem romlandó és nem szárad meg azt szerintem jobb itthonról vinni. :-)))

Válasz: #72 (Lappantyú)
Lappantyú | 2011.02.11 15:40 | [Válasz erre]#72 |
Igen ez így van.talán a sajt a legjobb de a ti húsotok is elmászna)))) Nem bír az ki 1 napot az autóban.Amúgy a zemplénben tényleg nincs semmi nagyobb vásárló hely.Szerintem az a pálházi amit írtál nem létezik,így kéne készülni akkor nem koppanunk nagyot))))
Válasz: #68 (Dr. Lada)
Dr. Lada | 2011.02.11 01:15 | [Válasz erre]#68 |
Lapi, persze, azt a végén rá tudjuk rakni, így legfeljebb ti nem raktok rá. Én is gondolkoztam a túrós vagy sajtos tésztán, csak félek a túró mire megérkezünk inkább szalmonella lesz mint túró. :-))))
Én gondolkoztam, hogy a rizshez még itthon csinálni valami húsos ragut és ott már csak melegíteni kellene, csak valószínű mire leérnénk már magától mászna, és újra meg kellene ölni, hogy megehessük.:-))))
A buszost kérdeztem, hogy milyen nagyobb bolt van arra, mert Ő mindig ott nyaral, a válaszát idézném: "szerintem ló.*** sincs:-)))))))) Csak kicsi bolt! Sátoraljaújhely északi határában van TESCO!" ez viszont elég messze van a szállásunktól sajnos.

Válasz: #66 (Lappantyú)
Lappantyú | 2011.02.10 21:42 | [Válasz erre]#66 |
Array